A rendszerváltás óta tizenhét év telt el. Az Európai Uniós csatlakozás óta szűk három és fél. Hogy ez miért érdekes? Sok a párhuzam a két esemény között. Mindkét alkalommal módszerváltás történt, illetve kellett volna történnie.

Az első szabad választások után csupa reménység volt az ország. Mostantól minden jó lesz, szabadok vagyunk, egyenrangúak Nyugat Európai állampolgárokkal, és innentől Kánaán lesz a haza. Ami rossz volt az most jó lesz, ami jó volt most mégjobbá válik. Bratyizás az NSZK-val, spanolás az USA-val, szakítás az Oroszokkal (bocsánat, akkor még a Szovjetekkel). Szabad piacgazdaság, működő kapitalizmus, ésszerű politizálás, és pár éven belül úgy fogunk élni mint Ausztriában.  A határok megnyitása, és rengeteg banán meg narancs. Nem is kell mást tenni, mint hátradőlni, és várni, hogy minden jó legyen.

Mi is történt valójában? Egyenrangúak nem lettünk. Miután a nagy nyugati eufória elmúlt, észre kellett venni, hogy csodák nincsenek. A határnyitás után a kelet ausztriai falvak és városok kisboltjai kirakatában megjelent a "Magyar ne lopj!" felirat, és a határátkelőknél is bőszen sorompóztak még, csak most már nem a magyar Belügyminisztérium munkatársai, hanem az osztrák határőrök. Kimenni már lehetett, csak beengedni nem nagyon akaródzott másoknak. Amíg ezidáig gyakorlatilag nem kellett a határt őrizni, (a komcsik úgyis megtették helyettük) most a nyugatiak zárták le határaikat, nehogy már a keleti slepp elárassza az országot. Maradtunk a szemükben szettyó K.-Európaiak, avval a különbséggel, hogy most már lehetett ki-be mászkálnunk.

De legalább van most helyette szabad piacgazdaság! Végre kibővült a klub, lehetett a Ny.-Európai szemetet már keleten is árulni. Az összeurópai piac kb. 100 millió fogyasztóval bővült ki.
Az ésszerű politizálás tökéletes hiánya pedig többekközött az NSZK-val való bratyizást tette tönkre, és ezáltal iszonyatos pénzektől, befektetésektől estünk el. Az USA-val való spanolás pedig abban merült ki, hogy benyomták ide a MekDonáldszt, meg a Börger Kinget, de ugyanolyan exkomcsi ország maradtunk a szemükben mint eddig, csak most már Bigmeket zabálunk mi is. Az Oroszokkal való szakítás pedig úgy nem sikerült, ahogy van.
Banán meg narancs az lett.

Tengtünk lengtünk, voltunk a térség vezető állama, voltunk sereghajtók. Bár ez igazából szinte mindig csak a véletlen műve volt, mert egyik politikai garnitúra dilettánsabb volt mint a másik.

Aztán sok könyörgés, időhúzás és pöcsölés után, 2004. május 1.-én az Európai Unió teljes jogú tagjaivá váltunk. Csupa reménység volt az ország. Mostantól minden jó lesz, szabadok vagyunk, egyenrangúak a többi Uniós állampolgárral, és innentől Kánaán lesz a haza. Ami rossz volt az most jó lesz, ami jó volt most mégjobbá válik. Közös piac, szabad munkaerőáramlás, Uniós normák, és pár éven belül úgy fogunk élni, mint Ausztriában. Mehetünk Németországba, Franciaországba, Ausztriába dolgozni, a magyar gazdaság szárnyalni fog, és nem is kell mást tenni, mint hátradőlni és várni, hogy minden jó legyen.

És itt basztuk el másodszor! Magától semmi sem történik, nem is történt soha, és nem is fog. A valamiért tenni kell. Nem fogja az EU megtömni a száját a parasztnak, és nem várhatja az államtól sem. A pénzekre pályázni kell, de pénzt még a nagy EU sem ad hozomra (lásd Bp.-i Metróberuházás)! Volt hogy adtak, aztán jöttünk mi, és azóta nem adnak. Ha az embernek van épkézláb elképzelése számíthat a pénzre, de ha semmilyen koncepciót nem tud felmutatni saját és vállalkozása jövőjére vonatkozóan, akkor egy rohadt, büdös vasat nem fog kapni senkitől. Ja, hogy nem ehhez szoktunk, hát van ez így!

Az EU mint varázsszó működött a magyar politikusok szájában. Majd ha belépünk minden megoldódik! Majd az EU-ban nem lesz itten munkanélküliség, meg szegénység, meg nyomor, mert az EU majd minden gondunkat megoldja. Hát lófaszt! A gondjainkat saját magunknak kell megoldanunk, az Unió csak egy igen jó keret-szervezet, ami a problémamegoldáshoz a lehető legjobb feltételeket nyújtja.

Azon sem kell csodálkozni, hogy úgy érezzük, másodrendű EU polgárok vagyunk. Azért érzik így, mert így van, kár szépíteni. A határok most januárban ugyan megszűnnek, de még mindig nem lehet dolgozni Németországban, Ausztriában, és Franciaországban is csak korlátozásokkal. Teljesen jogosan védik a saját maguk által felépített jóléti társadalmukat. Fölösleges azon megsértődni, hogy nekünk nem volt meg az esélyünk és a szabadságunk arra, hogy mi is felépítsük a magunkét, mert ez a szabadság és esély 17 éve megvan, 3 éve meg aztán pláne! De mit lát ebből Európa? Semmit! Semmit, mert nem teszünk semmit. Másfél évtizede tátjuk a szánkat, és várjuk, hogy belerepüljön a sültgalamb.
Az USA számára pedig még mindig csak egy exkommancs ország vagyunk, akinek megalázó módon könyörögni kell, hogy végre ne kelljen már vízum ha ámérikába utaznánk. (És amikor az amcsi kongresszus még megalázóbban nagy kegyesen rábólint, mi még tapsikolunk is, és ünneplünk, hogy de kibaszott jók vagyunk!)

Így a magyar gazdaság nem tart sehova, munkát sem fogunk kapni külföldön, és a banán meg a narancs is kurva drága lett.